Bánki Donát

 „Jellemeznem kellene Bánkit, a tudóst, a zseniális gépkonstruktőrt, a kitűnő tanárt, a kiváló szakírót, a mintaszerű kollegát és last no last: a nemes lelkű embert, az őszinteségnek és igazságosságnak ezt a melegszívű apostolát, akit követendő példaként állíthatunk arra a piedesztálra, amelyen csak az ország legjobbjainak van helye.” – írta róla Schimanek Emil kortárs professzortárs.

Az előbbi idézet talán a legmarkánsabban mutat rá, hogy iskolánk miért is vette fel 1991-ben a magyar gépészmérnökök egyik legnagyobb egyéniségének nevét.

Bánki Donát bámulatos sokoldalú alkotókészséggel vett részt kora technikai problémáinak az előbbrevitelében. Terjedelmes munkásságának terjedelme, tárgyilagossága a ma nemzedékének nyújt örök példát. Sokoldalúságát hűen tükrözik alkotásának főbb csomópontjai: a gabonaelevátor, a Mechwart-eke, a Bánki – Csonka-féle karburátor, a Bánki-motor, a gőzturbina – tervezés alapjai, a hidraulikus kísérletek, a Bánki – vízturbina, a Vaskapu-vízerőmű terve, az erdélyi földgázvezeték terve.

Bánki Donát 1859. június 6-án született Bakonybánk községben, Bánki Ignác bakonybánki, később lovászpatonai körorvos negyedik gyermekeként. Édesapja – aki arról volt híres, hogy szegény betegeit ingyen kezelte – fiába beoltotta a hazaszeretetet a vesztett szabadságharc után. Ez a neveltetés később Bánki Donát életét is meghatározta, mikor is a svájci műegyetemre hívták dolgozni, ő ezt hazafias érzelmekből visszautasította.

Bánki Ignác rengeteg elfoglaltsága mellett talált időt arra, hogy gyermekeit oktassa. Középiskolai tanulmányait Bánki Donát Pápán, majd a budapesti Főreáliskolában végezte, s innen került a kir. József Műegyetemre, ahol tanulmányait 1880 – 1881-es évfolyamon fejezte be.Ezt követően a Műegyetem Gépészmérnöki Karára iratkozott be, ahol tanulmányait 1880/81-ben fejezte be. Már negyedéves korában megnyerte első pályázatát a gázmotorokról szóló tanulmányával. Az iparosodó hazai környezetben kezdte - felsőfokú tanulmányai befejeztével - mérnöki tevékenységét. Az első évben a Magyar Királyi Államvasúti Gépgyárban műszaki díjnokként dolgozott, majd 17 éven át (két év műegyetemi konstruktori munkásságot is beleértve) tevékenykedett a Ganz és Társa Vasöntöde- és Gépgyárban, kezdetben konstruktorként, majd osztályvezetőként, s végezetül 8 évet főmérnökként.

Lelkes, felelősségteljes munkáját jól példázza az alábbi, a Ganz-gyárban végzett tevékenységét méltató, fennmaradt jellemzés:
"Ha valamely feladatot kellett megoldania, mindig arra törekedett, hogy túlmenve az egyszerű kötelességteljesítésen, magát az ügyet előmozdítsa, innen van azután, hogy bármely ágában működött is a gépszerkesztésnek, működése mindenütt haladást jelentett".

A Műegyetemen 1899-től tanárként dolgozott, s a gyakorlati hidraulika – hidrogépek, gőzturbinák – előadójaként fejtette ki tudományos kutató tevékenységét. Bánki nevét tudományos kutatásai és irodalmi művei révén a művelt külföld technikusai is megismerték.

A Ganz-gyárban már kezdetben olyan nagy szaktudást és rátermettséget igénylő feladatokkal bízták meg, mint az akkor épülőfélben lévő elevátor felszerelésének befejezése és az ott szükségessé váló gabonaszállítók és daruk szerkesztése, vagy Mechwart András találmányának, a Mechwart-féle forgóekének a megszerkesztése.

Ezen időszakra esik a közvélemény előtt talán legismertebb találmánya, a Bánki-Csonka féle karburátor szabadalmaztatása. Amikor tudomására jutott, hogy Csonka János, a József Műegyetem gépműhelyének vezetője gáz- és benzinmotorok szerkesztésével és gyártásával foglalkozik, csatlakozott hozzá, és együttes erővel láttak neki a motorok fejlesztésének. Nagy elméleti tudását és képzelőerejét hatékonyan egészítette ki Csonka János gyakorlati jártassága. Együttműködésükből számos szabadalom született: mint például az "Újítások petroleum-mótorokon".

Ez utóbbi szabadalomban fogalmazták meg a porlasztó működési elvét, ekképpen:
„Gépünknél a táplálás petróleum szivattyú nélkül történik, amennyiben az egy-egy hengertöltéshez való petróleum mennyiségét a gépbe szívott levegő magával ragadja”, s a megoldást "Petróleum mótor etetőkészüléke" címmel külön is szabadalmaztatták. A porlasztó ötletét a legenda szerint közös kísérletezésükből hazafelé tartva egy virágáruslánytól vették, aki a szájában tartott vékony csőbe levegőt fújva oszlatta permetté a virágjainak szánt vizet. Csonka János így írta le: „Látva a virágárust, hogyan fogja az ő üvegfúvókáján por alakban az ő virágaira a vizet, mondtam Bánkinak, hogy ugyanezen módon kell nekünk a petróleumot vagy benzint elpárologtatni, hogy az égés tökéletes legyen. Ezen észrevétel után néhány napra összeültünk Bánki adjunktussal, és Asbóth tanár úr szertárában együttesen megszerkesztettük a porlasztót.”

Bár manapság a karburátor elvesztette jelentőségét a gépkocsi iparban - mert ma már leginkább befecskendező-rendszereket alkalmaznak a gépjárművek belsőégésű motorjaiban - technikatörténeti szempontból nem lényegtelen annak ismerete, hogy az elmúlt száz esztendő alatt több százmillió autó és repülő rendelkezett ilyen tüzelőanyag-ellátó berendezéssel.

Szegényes viszonyainknak és gázmotoriparunk akkori fejletlenségének kell tulajdonítanunk, hogy Bánki konstrukciójáról a világ nem vett rövidesen tudomást, így Maybachnak – aki Bánki után, de lehet, hogy tőle függetlenül valósította meg ugyanazt a gondolatot – tulajdonítják az elsőséget.

Szabadalmait tudományos kutatásaival támasztotta alá, és eredményeit tanulmányaiban tette közzé, melyek közül az egyik legjelentősebb, ebben az időszakban keletkezett dolgozata "A gázmotorok elmélete", melyben elsőként mondja ki, hogy a benzin- és olajmotorok hatásfoka vízbefecskendezéssel növelhető, illetve hogy valamely hőmotor melegkihasználása annál jobb, minél nagyobb a gázkeverék kompressziója az elégés előtt. A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet ezért a dolgozatért Bánki Donátnak 1892-ben a Hollán-díjat második alkalommal is odaítélte (az elsőt még 1887-ben kapta "Bánki Donát szabadalmazott erőmérője" című publikációjáért).

1902-ben készült el új gondolatát megvalósító elsőkerék-hajtású gépkocsija, mellyel az akkor általánosan elterjedt hátsókerék-hajtás problémáit kívánta kiküszöbölni. Az általa tervezett és a Ganz-gyárban elkészült automobilnál a motort, a sebességváltót és a differenciálművet egy tömbbe építette fel, s az első kerékpár tengelyére helyezte.

A század elején a gőzturbinákkal kapcsolatos munkásságát kell kiemelni. Az ekkoriban elterjedő gőzturbinák természetesen felkeltették Bánki érdeklődését is. A gőzturbinák veszteségeinek aprólékos vizsgálatával és kísérleti meghatározásával folyt bele a felmerülő elvi és gyakorlati kérdések megválaszolására irányuló munkába. Eredményeit rendszeresen publikálta hazai és külföldi szaklapokban.

Az 1908-as USA-beli tanulmányútját követően a repülés iránt érdeklődik. Ahogy a "Repülőgépek gépi kormányzása" című, a Magyar Aeroszövetség hivatalos lapja 1913 számában kiemeli: "A légi utazás biztos csak akkor lehet, ha gépi berendezéssel tudjuk kormányozni..." Ennek kifejlesztése érdekében hidraulikus szervomotorból álló stabilizátort szerkesztett és szabadalmaztatott 1909-ben.

A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjai közé választotta, s 1912. december 16-án tartotta "Folyadékok mozgása hajlított csatornákban" című székfoglalóját. 1916-ban jelent meg "Energiaátalakulások folyadékokban" című könyve, mely a tervezők alapvető kézikönyvévé vált. A művet a Mérnökegylet Cserháti-díjjal és Egyesületi Aranyéremmel jutalmazta. A könyv 1922-ben a berlini Springer kiadónál németül is megjelent.

A századfordulót követően jelentős érdeklődés irányult a vízi energia hasznosítása irányába, a kis és közepes esésű patakok és folyók energiájának hasznosítására. Bánki egyszerű és olcsó turbinát szerkesztett, melyet 1917-ben ismertetett kéziratként "Neue Wasserturbine" címmel, majd 1918-ban a Molnárok Lapjában mutatta be magyar nyelven. Bánki Donát alkotásai közül mértékében is kiemelkedő a Vaskapu-vízerőmű terve.

Jelentős gépszerkesztői munkássága, szabadalmi tevékenysége mellett magas hivatástudattal látta el oktatói tevékenységét. Nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy hallgatói felkészülését előadási jegyzetekkel segítse. Tanári működésének egyik legnagyobb eredménye volt, hogy a gépészmérnöki képzésben kiterjesztette a laboratóriumi gyakorlati oktatást.

Bánki Donát életmódját is alárendelte munkásságának. Puritán egyszerűségben élte életét, idejének legnagyobb részét a Műegyetem és dolgozószobája között osztotta meg. Egyetlen szenvedélye volt: a szivar, és nem véletlen, hogy éppen ez, mert ez az egyetlen, melynek munka közben is lehet hódolni. Kortársai jellemezték így:
„A kép, melyet Bánkiról, mint emberről festünk, nem lenne teljes, ha ki nem emelnőnk azt a nagy szívjóságot, mely egész lényéből áradt, és amely megfogott és meghatott mindenkit, aki ismerte. A nagy tudós egyben a legjobb ember is volt. Mi sem állott tőle távolabb, mint a nagyképű póz. A nagyelméjű kutató férfiban, ki a tudományban a legnehezebb és legfogósabb problémákkal birkózott, egy gyermek szeretetreméltósága és naivan meleg kedélye lakozott.”

Jelenlegi igazgatónk (Nagy Zoltán) és elődje (Tóth Péter) Bánki Donát sírjánál

Eredményekben gazdag pályafutását áttekintve kirajzolódik előttünk kora kiváló tudósának, nagyszerű tanárának, kitűnő gépészmérnökének és az ifjúság nagy barátjának megrendítő alakja.