Bánki Donát Szakközépiskola
Bánkisok a 20. K&H olimpiai maraton és félmaraton váltó versenyen
Közép-Kelet Európa legnagyobb váltófutó rendezvényén az idei évben Bánkis diákok is indultak. A budapesti városligetben megszervezett rendezvények több mint nyolcezer futó vett részt. Az árvízi események és lezárások miatt a verseny módosított útvonalon halad, kihagyva az Andrássy út – Dózsa György úti kereszteződést. A hangulat ennek ellenére remek volt: a Béres Alexandra által vezényelt bemelegítő után diákjaink gond nélkül teljesítették az 5,3km-es kört: a Fux Dániel 11.A, Skach Péter 9.A, Együd Zsolt 9.A alkotta trió a több mint ezerötszáz csapat középmezőnyét megcélozva ért célba.
A jó hangulatú verseny után új célok is megfogalmazódtak: a legközelebbi alkalommal egyéniben kellene a félmaratont teljesíteni…. Gratuláció a csapatnak és jó felkészülést a következő versenyre.
Szóbeli érettségi vizsgaidőpontok
12.a vizsgabizottsága 2013. június 17-18.
12.b vizsgabizottsága 2013. június 17-18-19.
12.c vizsgabizottsága 2013. június 20-21-24-25.
12.d vizsgabizottsága 2013. június 19-20-21-24.
Bánki-Nap
|
|
Az iskola hagyományainak megfelelően az idei tanévben is megrendezésre került a Bánki-nap. A reggel nyolckor megtartott ünnepi műsor keretei között Nagy Zoltán igazgató úr átadta a plaketteket, amelyet ebben az évben Juhászné Kiss Ágnes és Némethné Görög Lilla pedagógus kapott meg. A jó tanulmányi eredményű, kiemelkedő sport eredményeket elért tanulók pedig a Bánki Alapítvány ösztöndíjában részesültek. Az ünnepélyes műsor után a tanulók tizennégy különböző helyszínen vehettek rész.... |
Újabb érmek Budapestről
2013. június 1-2. került megrendezésre az Országos Atlétika Diákolimpia. A viadalra 3 egyéni induló és egy csapat kvalifikálta magát a megyei versenyen.
Első nap Tulok Mátyás 1500 méteren 3. , Somogyi Anett 1500 méteren 5. , míg Loránd Attila 3000 méter akadályon 5. helyezést ért el.
Második nap Tulok Mátyás 800 méter síkfutáson 2. , Somogyi Anett 3000 méteren (egyéni csúccsal) 5. helyet szerezte meg. A 4x400 méteres fiú váltónk (Németh Tamás, Tulok Márton, Veisz Milán, Tulok Mátyás), pedig a veszprémi versenyhez képest 8 másodpercet javítva a 7. helyet szerezte meg.
Gratulálunk minden versenyzőnknek!
Triatlon verseny bánkis diákok közreműködésévelRegionális triatlon verseny került megrendezésre városunkban 2013. május 26.-án. Erről a viadalról lehetett kikerülni a kecskeméti országos megméretetésre, így Sopronból, Győrből, Keszthelyről, Szombathelyről, Nagykanizsáról, Zalaegerszegről, Veszprémből összesen 78 triatlonista érkezett hozzánk. Iskolánkat Lóránd Attila (3. hely), Kamondi Kornél (5. hely), Skach Péter (2. hely), Major Ádám (3. hely) képviselte. Gratulálunk a szép eredményekhez.
"Múltunkkal a jövőnkért"Peresztegi Veronika 10.B osztályos tanuló a tanév során részt vett a "Múltunkkal a jövőnkért" című kézműves foglalkozás sorozaton, melynek vezetője Csala Zsuzsa üvegtervező iparművész. A szeptembertől heti egy alkalommal tartott foglalkozásokon a diákok megismerkedtek az üvegfújás, az üvegcsiszolás, a homokfúvás technikájával, a tervezés lépéseivel - miként lesz egy ötletből megfogható tárgy. Ismereteiket saját tervezésű, majd csiszolt és homokfúvott poharak elkészítése során kamatoztathatták. Az alkotások kiállítás keretében 2013.05.31-től tekinthetők meg a VMK aulájában. Veronika az egyik legügyesebb résztvevő volt. 2013. szeptemberétől ismét indulnak a foglalkozások képzőművész (linómetszés és üveggravírozás), kézműves (üvegfújás, csiszolás és homokfúvás) és építészet témakörben. A részvétel teljesen ingyenes! Az érdeklődő diákok Antalné Galla Nikoletta tanárnőnél érdeklődhet a részletekről! Pedagógusnap
Újabb sportsikerek
|
























Digitális napló
Órarend
Rági tablóink - tanulóink
Virtuális séta
Korábbi érettségi feladatok
Jelentkezési lap