Ajkai Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola, Általános Iskola, Sportiskola és Kollégium, Bánki Donát Intézményegység
Év Gyerekkönyve - Év Illusztrátora
Nagy megtiszteltetés és kihívás számunkra, hogy az Év Gyerekkönyve - Év Illusztrátora kategóriában iskolánk csapata lesz az egyik diákzsűrije az Év Gyerekkönyve díjnak. Ez az egyik legrangosabb magyar gyerekirodalmi, illetve illusztrációs díj, az Ünnepi Könyvhét keretén belül kerül kiosztásra.
Az Év Illusztrátora díj a HUBBY - Magyar Gyerekkönyv Fórum - által szervezett Év Gyermekkönyve díj egyik kategóriája. Egy szakmai zsűri választja ki a kiadók által ebbe a kategóriába nevezett könyvek közül, hogy az előző évben melyik könyv, melyik illusztrátora érdemli meg az elismerést. Kategóriánként egy-egy (idén a nagy számban beérkezett pályázatoknak köszönhetően két-két) diákzsűri is részt vesz a munkában, a shortlistre került könyvek elolvasása után ők is kiválasztják, melyiket ítélik a legjobbnak.
A diákzsűri címre 2023. február 10-ig lehetett pályázni, 8 fős csapatunk két kategóriában - Az Év Ifjúsági Könyve (14+) (9-12. évfolyam) és Az Év Illusztrátora (4-10. évfolyam) - nevezett, végül az utóbbiban kerültünk kiválasztásra egy másik, általunk még nem ismert iskola diákzsűrijével együtt.
A pályázó, olvasni szerető diákok:
10. C: Feckel Lili Boglárka, Horváth Vilma Dominika, László Edina, Lóránd Lili Zsófia, Rózsa Vivien, Varga Dorina
10. G: Jusztin Zoé Kíra
11. A: Orsós Regina
Izgatottan várjuk az olvasópéldányokat, és a ránk váró kalandokat!
Némethné Görög Lilla
Sportgimnáziumi felvételi tájékoztató 2023
Kedves Jelentkező! Tisztelt Szülő!
Örömmel vettük jelentkezésüket a sportgimnáziumi képzésünkre. Engedjék meg, hogy tájékoztassuk Önöket a felvételi eljárásunkról. A felvételi eljárás két részből áll: - általános iskolai eredményekből (50%), - alkalmassági vizsga eredményekből (50%). A kialakult végleges pontszám után dönt az iskola a felvételről. A sikeres felvételi előfeltétele még a sportorvosi alkalmasság megléte, melyet kérünk az alkalmassági vizsgára elhozni!
Az alkalmassági vizsga két turnusban kerül lebonyolításra 2023. március 7-én. 8.00-kor kezdődik az Intézményünk új sportcsarnokában, a Semmelweis utca 6-ban, de kérjük, hogy a diákok 7.45-re átöltözve jelenjenek meg. A második csoport 8 óra 45-kor kezd, de előtte 10 perccel érkezzenek, s öltözzenek át a diákok. Kérném, hogy az első csoportba az összes fiú jelenjen meg! A második csoportba pedig az összes lányt várnánk! Az intézmény igazolást állít ki a felvételin megjelentek számára.
A szülőket kérném, hogy az emeleti különterembe jöjjenek. Itt intéznénk el az adminisztrációs feladatokat is. A csarnok küzdőterére utcai cipőben tilos a bemenet. A diákoknál vagy szüleiknél legyenek ott a személyazonosító irataik és a sportorvosi igazolások!
Az alkalmassági vizsga alól az kaphat mentességet, aki olimpiai versenyszámban, diákolimpiai versenysorozatban országos 1-6. helyezést ért el, vagy megyei 1-3. helyezéssel rendelkezik, illetve aki nem olimpiai sportágban, diákolimpiai versenysorozatban országos 1-3. helyezést vagy megyei 1. helyezést ért el. Ezen igazolások bemutatása szintén az alkalmassági vizsga időpontjában lehetséges! Ez is legyen a diákoknál vagy szüleiknél!
Esetleges további információkért kérjük, hívja 06-30/870-8893-as telefonszámot.
Kérjük a szülőket, hogy mivel a jelentkezési lapjukon több tanuló esetében sem került feltüntetésre az e-mail cím, és a szülő/gondviselő telefonszáma, ezért hívják fel az intézményt és adják meg telefonszámukat. Segítségüket előre is köszönjük.
SIKERES ÉS SÉRÜLÉSMENTES FELKÉSZÜLÉST KÍVÁNUNK!
SZERETETTEL VÁRJUK ÖNÖKET!
Alkalmassági vizsga leírásának letöltése itt.
Tisztelettel: Csizmazia Csaba
intézményegység-vezető
Újra büszkék lehetünk a bánkis kosarasokra!
Február 21-én országos elődöntőt rendeztek B33 kosárlabda sportágban Budapesten, ahol mi is megmérethettük magunkat a régió (Fejér, Tolna, Baranya és a Budapest) legjobbjai ellen. A csapatok négy, hármas vagy négyes csoportokban küzdöttek egymás ellen, a továbbjutókat összesorsolták kieséses rendszerben. Mi két igen erős budapesti gimnáziummal kerültünk egy csoportba. Első meccsünket a torna talán legnagyobb meglepetéseként igen nagy csatában, hosszabbításban megnyertük. Bravúrunkat mutatja, hogy végül a legyőzött csapat is továbbjutott és lett a tornagyőztes! Második meccsünket kevés ponttal ugyan, de elveszítettük, sajnos egy sérülés okán is, hiszen Szabó Boti álla felrepedt, sokáig nem tudott pályára lépni, mert vérző játékos nem lehet a pályán. Székesi Ádám és Farkas Ákos mellett a mérkőzés ezen szakaszában az amúgy nagyon jól játszó, de mégiscsak kilencedikes Kozma Noel küzdött a nála 15-20 kg-mal nehezebb játékosokkal szemben. Így sikerült kiharcolni a csoportból való továbbjutást, majd jött a negyeddöntő. Szép lett volna egy újabb bravúr, de nem sikerült, így is szép emlékkel mentünk haza, szerintem nem csak mi emlegetjük még sokáig azt az első mecset.
(Forrás: www.b33.hu)
Újabb szakmai sikerek születtek az ÁSZÉV országos elődöntőjénÚjabb szakmai sikerek születtek az ágazati és ágazaton belüli szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyének (ÁSZÉV) országos elődöntőjén. Az elődöntőt 2023. január 30-31 én rendezték. Iskolánkból 3 ágazatban vettek részt 12-es tanulók. A legjobb eredményt Alapi Dániel 12.c osztályos tanuló érte el Közlekedési, szállítmányozási és logisztikai ismeretekből, aki teljesítményével bejutott az országos döntőbe, amit márciusban Szolnokon rendeznek majd. Ebből az osztályból Bolla Vanda Kata és Svendor Csenge is részt vett a versenyen, ahol az emelt szintnek megfelelő nehézségű feladatsort is jól oldották meg. Felkészítő tanáraik Turbán László, Tóth-Szalóki Zsanett és Szombathelyi Rita. Gépgyártástechnológiai ismeretek tárgyból Megyeri Norbert, 12.A osztályos tanuló teljesített a legjobban. Szépen szerepelt ebből az osztályból Bordás Noel, Hajdú Rinaldó, Noszlopi Zoltán, és Pozsgai Patrik Domícián is. Felkészítő tanáraik Tax László és Kovács Zoltán. Informatikai ismeretekből Bolla Benedek Tamás, Polgár Károly, Tóth Bálint és Vörös Dániel vett részt ugyancsak a 12.a-ból a versenyen, ahol sikeresen oldották meg az online emelt szintű feladat-sort. Felkészítő tanáraik Németh Valéria, Mráz-Heiser Zsuzsa és Harsányi János. A tanulóknak és felkészítőiknek gratulálunk, és hasonló eredményt kívánunk az érettségire! Sikeres szakmai versenyek a BánkibanJanuár-februárban rendezték meg az idei Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) területi és országos fordulóit. Idén két szakmában indultak technikus-jelölt hallgatóink. Kiválóan szerepeltek az elődöntőn a mechatronikai technikus szakos tanulók. Simon Barnabás 13.a osztályos tanuló 62%-os teljesítménye országos 20. helyet és megszerzett technikusi, jeles írásbeli vizsgaeredményt ér. Szépen teljesített Böröczky Ádám és Fábián Tamás is. Felkészítő tanáraik Harsányi János, Simaházi Rudolf és Turbán László. A műszaki informatikus tanulók is kitettek magukért. Futó Dávid Levente, Bódai Viktor, Pálinkás Roland és Konkoly Alex Norbert (szintén 13.a osztályosok) eredménye is dicséretre méltó. Különösen Dávid eredménye, aki az országos rangsorban a 12. helyen végzett, illetve Veszprém megyében Dávid és Viktor szerezte meg az első két helyet. Felkészítő tanáraik Mráz-Heiser Zsuzsa, Harsányi János és Gombos Tibor. Gratulálunk a diákoknak és felkészítő tanáraiknak! Ki tud több tanulót mozgósítaniAz FC Ajka által meghirdetett (melyik iskola tud több tanulót mozgósítani a csapat hazai mérkőzéseinek megtekintésére) versenyben iskolánk a 2. helyezést érte el. A nyereményt (Decathlon vásárlási utalványt) 2023. február 12-ei FC AJKA-DVTK mérkőzés szünetében vehettük át.
Köszönjük a fotót Györkös Józsefnek. |