Ajkai Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola, Általános Iskola, Sportiskola és Kollégium, Bánki Donát Intézményegység
Eredményekben bővelkedő évzárás a Bánkiban
Június 16-án iskolánkban is lezárult a 2022/23-as tanév tanítási napokkal telt része. Az iskola ugyan még nem ürül ki, hiszen hátravannak az ágazati, érettségi vizsgák, szakmai gyakorlatok, a következő tanév előkészítése, viszont diákjaink nagy részének végre elérkezett a várva várt vakáció.
Az utolsó tanítási napon reggel 8-tól kezdődött a 9-10.-esek focikupája 6 csapat részvételével. A 9.G, 9.Ny, 10.A, 10.B, 10.C és 10.G osztályok csapatai jó hangulatú meccseken, a közönség aktív szurkolása mellett mérkőztek meg. A 3 továbbjutott csapat között körmérkőzésekkel dőlt el a helyesések sorrendje: I. hely: 9.G, II. hely: 10.B, III. hely: 10.G.
A sportos napindítást követte a tanévzáró ünnepély, melyen Sikos Fanni szavalata után Németh Sándor igazgató úr mondta el ünnepi beszédét.
Iskolánkban hagyomány, hogy minden tanév végén munkája elismeréséül Bánki-plakettel köszöntjük az arra legméltóbb pedagógust. Az idei tanében Simaházi Rudolf tanár úr kapta meg az elismerést, aki közel 30 éve tanít iskolánkban, számtalan szakmai eredmény fűződik a nevéhez. Mindenki számára ismert lelkiismeretes munkája, humora, szerénysége. Ezúton is gratulálunk tanár úrnak a díjhoz.
Ezt követően Simaházi tanár úr, és iskolánk vezetői megkoszorúzták névadónk, Bánki Donát emléktábláját. Majd a tanév leeredményesebb diákjai vehették át az őket megillető dicséreteket igazgató úrtól. Nagy öröm, hogy soha ennyi dicséretet nem adtunk ki, mint ennek a tanévnek a végén.
Nevelőtestületi dicséretet érdemelt ki
- kiemelkedő tanulmányi, közöségi és sporttevékenyégéért: Boros Zsombor, Rejtő Luca Anna 9.Ny, és Pákai Dániel, Patasics Dóra 10.G osztályos tanulók;
- kiemelkedő tanulmányi, kulturális és közösségi munkájáért: Vas Anna 11.A osztályos tanuló;
- kiemelkedő tanulmányi és sporttevékenységéért: Kozma Noel 9.B, Józsa Szilárd 10.C és Schneider Kira Róza 11.A osztályos tanulók;
- kiemelkedő tanulmányi és közösségi munkájáért: Jánosa Tímea, Kovács Patrik 9.B, Nagy József 10.B, Feckel Lili Boglárka 10.C, és Németh Noel Márk, Orsós Regina 11.A osztályos tanulók;
- kiemelkedő tanulmányi munkájáért: Kelemen Aletta Mirjam 9.Ny, Vers Máté 10.B és Rücker Máté 11.B osztályos tanulók;
- valamint kiemelkedő kulturális és közösségi munkájáért: Szaniszló Balázs 9.G osztályos tanuló,
Igazgatói dicséretben részesült:
- tanulmányi és közösségi munkájáért: Szalai Adrienn 10.G és Burucs Luna 11.A osztályos tanulók;
- tanulmányi munkájáért: Bertalan Ádám 9.A, Török Márton 9.G, Berecz Bálint , Borres Timothy, Dragodán Dóra, Gáspár Dénes, Hosszu Gabriella, Illés Blanka, Kertész Zalán, Süveges Vivien, Takács Sára Boglárka, Vincze Zalán 9.Ny, Vass Viktória Petra 10.B, Bak-Kovács Gergő, Rosta Kíra 10.C, Nagy Dorina Vanda 11.A, Csete Noel Roland 11.B és Fenyvesi Tibor, Kiss Bálint, Szőllősi Mátyás, Zsidó Angelina 13.B osztályos tanulók;
- sporttevékenységéért: Modory Botond Zsombor 9.G, Egressy Boglárka 9.Ny és Farkas Ákos 11.G osztályos tanulók;
- közösségi és kulturális tevékenységéért: Sikos Fanni, Szabó Nóra, Tóth Izabella Kinga 10.G, Somos Bálint 11.B és Bogdán Cintia Pálma 11.G osztályos tanulók;
- Valamint közösségi munkájáért: Deutsch Bálint, Mádl Kornél 10.A és Novák Eszter 10.G osztályos tanulók.
Az évzáró ünnepély része volt a Bánki Donát Alapítvány által kiírt pályázat eredményhirdetése is, melyeket dr. Péntek Zolán tanár úr adott át a sikeresen pályázó tanulóknak.
Az idei év Bánki-ösztöndíjasai: Simon Barnabás 13.A, Alapi Dániel 12.C, Rejtő Luca Anna 9.Ny, Vas Anna 11.A, Egressy Boglárka 9.Ny, Kovács Patrik 9.B, Schneider Kira Róza 11.A, Boros Zsombor 9.Ny, Szalai Adrienn 10.G és Nagy József 10.B osztályos tanulók.
Eredményes tanulóinknak ezúton is gratulálunk!
Az iskola minden diákjának, dolgozójának és a szülőknek, családoknak szép nyarat, feltöltődést kívánunk!
Juhászné Kiss Ágnes
Beiratkozás
Tisztelt Szülők!
A beiratkozás az alábbi időpontban kerül megszervezésre:
2022. június 22. csütörtök, 7 óra 15 perctől – 15 óráig.
Kérjük, hogy a megadott időpontban érkezzenek az iskolához, s a bejárati ajtó előtt várják meg a beengedést! A diákot maximum 1 szülő, vagy nagyszülő, nagykorú testvér kísérheti el, aki érdemi nyilatkozatokat tud tenni esetleg felmerülő kérdésekre. Aki rendkívüli okok miatti akadályoztatás végett nem tud részt venni a beiratkozáson, telefonon (88/508-200) egyeztessen időpontot a titkárságon június 16-ig (péntek)!
FIGYELEM! Előzetes feladat!
A „Beiratkozás - Adatfelvételi lap” linket nyissák meg és töltsék ki június 15-ig, s az űrlap alján, végén található „küldés” ikonra kattintva elektronikusan küldjék vissza nekünk! Ez elengedhetetlenül fontos a gyors és pontos adatfelvételhez és a beiratko-zás gördülékeny lebonyolításához!
> > > Beiratkozás - Adatfelvételi lap < < <
Kérjük az általunk kiküldött tájékoztatót figyelmesen olvassák el.
MEGSZŰNIK A KUPAKGYŰJTÉS
Tavaly márciusában a Fanni Ház Alapítvány jóvoltából került a Bánkiba egy kupakgyűjtő szív, cserébe számukra gyűjtöttük a kupakokat. Az edényt az iskola bejáratához helyeztük, hogy abba bárki bedobhassa a kupakokat. Sokan értesültek erről a lehetőségről, voltak, akik rendszeresen hozták a kupakokat, többen zacskónyi, kisebb zsáknyi kupakkal érkeztek.
A Fanni Házban sérült gyermekek fejlesztésével, szinten tartásával foglalkoznak. Igyekeznek adományokból, az adó 1%-ából és a szülői hozzájárulásokból fenntartani magukat, de ez egyre nehezebbnek bizonyul. Ezért is kerestük meg korábban az alapítványt, hogy felajánljuk a segítségünket, és javasoltuk, hogy telepítsenek egy kupakgyűjtőt iskolánkba.
2023 júliusától azonban változnak az újrahasznosítás szabályai. Megszűnik a műanyag kupakok átvétele, a gyártóknak pedig kötelező lesz áttérni egy olyan technológiára, mely során rögzítik a kupakot a palackhoz. Emiatt arra kérünk mindenkit, aki még segíteni szeretne, hogy legkésőbb június 14. (szerda) délelőtt dobja be a kupakokat az edénybe. Szerdán kiürítjük és lezárjuk a kupakgyűjtő szívet. Sajnáljuk, hogy megszűnik ez a lehetőség, és nem tudjuk támogatni a kupakgyűjtéssel az alapítványt.
Az Év Tanulója díj
A Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara június 8-án tartotta hagyományos tanévzáró ünnepségét, amelyen a szakképzés helyzetének áttekintése mellett sor került a kiváló tanulók, oktatók, felkészítő tanárok elismerésére. Intézményünkből Simon Barnabás mechatronikai technikus tanuló kapta meg az "Év Tanulója" díjat, eddigi kíváló tanulmányi eredményéért, és az országos szakmai tanulmányi versenyen nyújtott teljesítményéért.
Az iskola tanulói és oktatói nevében gratulálunk!
Turbán László intézményegység vez. helyettes
A hód napja - tanulmányi kirándulás és versenyJúnius 1. és 3. között a 11.B osztály Zsoldos Tímea tanárnő és Molnár Tibor tanár úr vezetésével természetjáró honismereti versennyel egybekötött tanulmányi kiránduláson vett részt a Zala megyei Iklódbördőcén. A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából megrendezett versenyen a történelmi Zala vármegyével, annak földrajzával, néprajzával és élővilágával, valamint trianoni békediktátummal kapcsolatos feladatokat kellett megoldani. Négy csapatunk közül a Brazilok (Czirók Benedek, Somos Bálint, Varga László Róbert) érték el a legjobb helyezést: hetedikek lettek a rendkívül erős, Zala megyei gimnazistákat felvonultató mezőnyben. A tanulmányi kirándulás részeként a bánkisok a csömödéri erdei vasúttal utaztak és Pákán megtekintették Öveges József fizikus professzor emlékházát. (TL.) Képre kattintva tekinthető meg a képgaléria!
Megyei versmondó siker!Szaniszló Balázs a tavasszal megrendezett Nyakas József megyei szavalóversenyen 2. helyezést ért el. Így meghívást kapott a múlt héten Veszprémbe, a megyei versenyek díjátadójára. A megérdemelt oklevelet és könyvutalványt Galambos Zsuzsannától, a Székesfehérvári Pedagógiai Oktatási Központ főosztályvezetőjétől vehette át. Gratulálunk, és további sikereket kívánunk Balázsnak! Juhászné Kiss Ágnes
Osztálykirándulás a Telekom budapesti központjánál
Június 6-án a 11.B osztály informatikus jelöltjei szakmai kiránduláson vettek részt. Meglátogatták a Telekom budapesti központját a Könyves Kálmán körúton. A tanulók szakmai előadás keretében megismerkedtek a távfelügyelet néhány elemével és betekintést kaptak a SNOC (távfelügyeleti központ) munkatársainak munkájába. Ezután tekintették meg magát a Telekom központját. Az új létesítményben az irodák és a technikai helyiségek mellett komplett edzőterem és a tetőtérben egy 400 m-es futókör gondoskodik a dolgozók jó munkakörülményeiről. A tanulók és kísérő-szervezőjük dr. Péntek Zoltán tanár úr is élményekben gazdagon utazhatott haza az igazán látványos, több mint háromezer embernek helyet adó központ felkeresése után. (TL.)
EUROEXAM PRÓBAVIZSGA BÁNKISAINKNAK2020 augusztusa óta intézményünk az Euroexam Nyelvvizsgaközpont partneriskolája. A megállapodás értelmében tanulóink segítséget kapnak a nyelvvizsgára való felkészüléshez. Tanévenként akár több alkalommal is részt vehetnek diákjaink nyelvvizsgafelkészítő tréningeken, melyeken Rádai Péter tanár úr ad hasznos tanácsokat tanulóinknak. Támogatják az évente megrendezésre kerülő idegen nyelvi versenyünket is, a nyertes csapat tagjait felkészítő könyvekkel jutalmazzák. Idén egy újabb lehetőséggel élhettek diákjaink: próbavizsgára jelentkezhettek. Harminc tanuló vállalta a megmérettetést, ők angol középfokú írásbeli és szóbeli próbavizsgán vettek részt a Bánkiban. Az írásbeli feladatsorokat a nyelvvizsgaközpont tanárai javították ki, majd elküldték az eredményeket a jelölteknek és a vizsgaszervező tanárnak is. A levél személyre szóló észrevételeket is tartalmazott a megírt fogalmazásokkal kapcsolatban, és részletes leírást, hogy miként lehet még fejleszteni a különböző készségeken. A javító tanár elismerően szólt tanulóinkról és az iskolánkban folyó nyelvoktatásról: kiemelte, hogy jól nyomon követhető a diákok felkészítése, tisztában voltak a vizsgázók a feladatokkal, a különböző írásművek jellemzőivel. A mai napon pedig a szóbeli vizsgára került sor, mely során a beszélgetés és a szituációk megoldása mellett képsor alapján kellett elmondaniuk egy történetet, majd párban vitázni és érvelni. László Judit és Makai Enikő vizsgáztatók úgy nyilatkoztak, hogy sokan sikeres nyelvvizsgát tehetnének már tanulóink közül. Vizsgázóink néhány napon belül megkapják a részletes eredményt is. A vizsgázók többsége a nyelvi előkészítő osztályból jelentkezett, közülük többen is – a haladó és a kezdő csoportból egyaránt- az első év végére már ’megértek’ a nyelvvizsgára. Szép eredményt értek el a felsőbb évfolyamos nyelvi csoportosok és a haladó angolosok is. Néhányan az alaptanterv szerint tanulóink közül is bevállalták a próbavizsgát, ők is helytálltak a különböző feladatok megoldásában. A képeken az első vizsgázók láthatók a vizsga előtti, illetve utáni pillanatokban. Sashalmi Melinda
|