Ajkai Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola, Általános Iskola, Sportiskola és Kollégium, Bánki Donát Intézményegység
Támogatás a Bánkinak
Százezer forinttal támogatta a Bánki Donát Intézményegység alapítványát a Plazmacenter. Az ajkai center minden hónapban támogat valamely intézményt. Márciusban ünnepli a tudományos világ a 3.14 világnapját, valamint Einstein születésnapját, ezért döntöttek úgy, hogy márciusban egy oktatási intézményt támogatnak, ugyanis a ma iskolapadban ülő diákok között vannak a jövő tudósai.
Pernesz Kinga, a Plazmacenter munkatársa, aki 5 éve érettségizett a Bánkiban, közgazdaságtan szakmacsoportban, elmondta, hogy több munkatársa egykori bánkis diák és mindannyian szeretettel emlékeznek vissza az ott töltött évekre.
Az alapítvány két bánkis tanár kuratóriumi tagja, Dr. Péntek Zoltán és Turbán László kérdésünkre elmondta, hogy az alapítványt 1991-ben Schmidt József igazgatóhelyettes hozta létre, aki az alapításhoz 100 ezer forintot is felajánlott. A cél a tehetséges diákok támogatása. Tanév végén, a Bánki napon, tíz jól teljesítőt jutalmaznak ösztöndíjjal. A tanév végi jutalomkönyveket is alapítványi pénzből vásárolják. Komoly összeget fordítanak rá, ugyanis sok a jól teljesítő diák. Nagyon erős a közlekedési szakmacsoport, de sportban és az idegen nyelvek tanulása terén is sok a kiemelkedő eredmény. A kuratórium külső tagja ifj. Pákai Péter és Pintér Robin.
Az alapítvány a személyi jövedelemadó egy százalékát is tudja fogadni.
Forrás: Ajkai szó
Bock-gyárlátogatás
Noszlopon, a Bock-ban járt a 13.b logisztikai technikus osztály. Megtekintettük a vállalat működését, különös tekintettel a logisztikai folyamatokra. A csoport két tagja itt fogja tölteni a nyári és jövő évi gyakorlatát, ami jó felkészülés a vizsgára. A többieknek is hasznos információt nyújtott a szíves fogadtatás, a látogatás végén kis ajándékkal is kedveskedtek nekünk.
(Turbán László intézményegység-vezető helyettes)
McDonald's Fair Play Kupa
Iskolánk csapata a Mcdonalds Fair Play Kupa 2023-as kiírásában, az őszi és a tavaszi összesített eredmények alapján az első helyen végzett a csoportjában, ezzel a sorozat megyei fordulóján is képviseltetheti magát.
Gratulálok a fiúknak!
A csapat tagjai: Balaton Balázs, Boros Bendegúz, Fercsák Marcell, Konkoly Alex, Licsauer Ákos, Noszlopi Zoltán, Székesi Ádám, Veres Olivér
Testnevelő tanár: Domján Kornél
Hamarosan kezdhetjük a zsűrizést!
Kihirdetésre kerültek az Év Gyerekkönyve Díj 2023 - shortlistek! https://hubbyinfo.blogspot.com/2023/03/ev-gyerekkonyve-dij-2023-shortlistek.html
A ránk váró művek: Benedek Elek: Csodalámpa. Budapest, Scolar, 2022. 156 p. illusztrátor: Horváth Ildi Lázár Ervin: A fázóművész. Budapest, Móra, 2022. 84 p. illusztrátor: Kismarty-Lechner Zita Lőrinc László: 25 szelfi a reformok korából. Budapest, Kolibri, 2022. 159 p. illusztrátor: Rátkai Kornél Turi Lilla: A ló. Budapest, Csimota, 2022. 32 p. illusztrátor: Turi Lilla Bánkis siker az Aerobik Diákolimpián!Hétvégén Ajkán került megrendezésre az Aerobik Diákolimpia Nyugat- Magyarországi Elődöntője , melyen iskolánk csapata is képviseltette magát. Lányaink csapatban az első helyet szerezték meg.
A csapat tagjai: Egressy Boglárka 9.NY, Böröczky Tícia 9.G, Cosentino Miriam 9.G, Tóth Virág 10.G A csapatot Krützerné Vida Veronika készítette fel a versenyre. Egressy Boglárka egyéniben a második, Tóth Virág pedig a hatodik helyen végzett!
Szeretettel gratulálunk a lányoknak, és edzőjüknek egyaránt! További szép sikereket kívánunk! SportgálaImmár 6. alkalommal került megrendezésre a Sportgála, ahol Ajka város sportolói kerültek díjazásra 2022. évben elért jó eredményükért. Iskolánk diákjainak díjazottjai:
Ideiglenes felvételi listaAz alábbi linken megtekinthető iskolánk 2023-2024-es tanév ideiglenes felvételi listája. Írd be a KERESÉS mezőbe az oktatási azonosítódat, és kiderül, hogy melyik képzési formán hányadik helyen állsz az ideiglenes felvételi listán:
(Sportalkalmassági vizsga eredményeivel FRISSÍTVE!)
|