2020/2021-ben induló képzéseink
Induló képzési formák:
I. Gimnázium:
3 típusú gimnáziumi képzést hirdetünk a következő tanévre:
5 éves, nyelvi előkészítő évfolyamos általános gimnáziumi képzés
2020-ban sikeresen beindítottuk ezt a képzési formát, hogy Ajka és vonzáskörzetében elérhető legyen egy újabb lehetőség, amely biztos nyelvtudást ad, és segíti a felsőoktatásba való bekerülést. A nyelvi előkészítő osztályban a diákok heti 18 órában tanulják az angol nyelvet. A második nyelv a német, amelyet a 9. osztályban kezdenek el tanulni fokozatosan növekvő óraszámban. A cél az, hogy a nyelvi előkészítő évfolyam végére B1, de akár B2 szintre jussanak el a diákok. A 9. évfolyam végére pedig a tanulók 90%-nak el kell érnie a B2-s szintet. Németből 11 és 12. évfolyamon emelt szinten tanulják a nyelvet, hogy emelt érettségivel megszerezhessék a B2 szintű nyelvvizsgát. A gimnáziumi képzésnek ez a formája alapvetően a továbbtanulásra készít fel. Az ide jelentkező diákoknak komoly követelményeknek kell megfelelni.
4 éves, általános gimnáziumi képzés – részben kooperatív tanulásszervezésben
Az 5 éve útnak indított képzés során néhány tantárgynál előnyben részesítjük a kooperatív tanulási módszer alkalmazását, mely élményszerűbbé és könnyebben feldolgozhatóvá teszi az elsajátítandó tananyagot. A tevékenykedtető tanulási forma lehetőséget nyújt az egymással való fokozottabb együttműködésre az érdeklődés fenntartása mellett. Angol és német nyelvet tanulnak a diákok. Érettségi után akár a felsőoktatásban, akár technikumi szakképzésben lehet továbbtanulni.
4 éves gimnáziumi sportiskola
Ehhez a képzésünkhöz felhasználjuk Ajka nagyon jó sportinfrastruktúráját, s fenntartónk közreműködésével a 2021. szeptemberében átadásra kerülő új sportcsarnokunk is hosszú távon biztosítja a tárgyi feltételeket. Iskolánk a képzésben részt vevő tanulók számára igyekszik rugalmasan kialakítani olyan órarendet, amely a diákok edzési lehetőségeit is figyelembe veszi. A négy év során a tanulók a sporttal kapcsolatos elméleti tantárgyakat is elsajátítanak (sporttörténet, edzéselmélet, sportpszichológia, sportegészségtan, stb.). 2021-ben érettségizik első évfolyamunk, s tanulóink közül sokan testnevelésből emelt szintű érettségi vizsgát tesznek, amellyel a felsőoktatásba is sikeresen felvételizhetnek szakmai irányba. Ebben a gimnáziumi képzési formában is az angol és a német a két tanult idegen nyelv.
II. Technikum:
Öt éves képzés. A technikum technikusi és szakmai érettségi végzettséget ad. Érettségire, szakirányú felsőfokú iskolai továbbtanulásra, szakirányú munkába állásra felkészítő, szakmai elméleti és gyakorlati oktatást folytat. A technikumi, szakmai középiskolai érettségi a modern gazdaságban több munkakör betöltésére alkalmas végzettséget biztosít, de lehetőséget biztosít a felsőfokú továbbtanulásra is.
Több technikumi osztályt is indítunk:
1. Gépészet ágazatban gépgyártás-technológiai technikus
2. Specializált gép- és járműgyártás ágazatban: mechatronikai technikus
3. Informatika és távközlés ágazatban: informatikai rendszer- és alkalmazás üzemeltető technikus
4. Közlekedés és szállítmányozás ágazatban: logisztikai technikus
5. Gazdálkodás és menedzsment ágazatban pénzügyi-számviteli ügyintéző
III. Szakképző iskolai képzés:
A nyolcadik osztály elvégzése után a jelentkezők hároméves képzés keretében sajátíthatják el a gépi és CNC forgácsoló és hegesztő szakmát. Itt a modern ipar számára nélkülözhetetlen szakembereket képzünk. A három év elvégzése után két éves képzés keretében érettségi vizsgát tehetnek a tanulók.
IV. Szakképzés érettségizettek számára: Technikum (13-14. évfolyam)
Azok az érettségizettek jelentkezhetnek nappali tagozatos képzésre, akik 2021. szeptember elsejéig nem töltik be a 24. életévüket és nincs még államilag finanszírozott OKJ szakmai végzettségük.
Gazdálkodás és menedzsment ágazatban: pénzügyi-számviteli ügyintéző. Képzési idő 2 év.
Kódszám |
A szakképesítés (képzési program) |
Jelentkezés |
Felvehető létszám |
|||
Megnevezése |
Kimenetének típusa |
Időtartama |
Feltételei |
Határideje |
||
I. Gimnáziumi képzés |
||||||
011 |
Általános gimnáziumi képzés (részben kooperatív tanulásszervezésben) |
Iskolarendszerű, érettségi |
4 év |
8 osztály |
2023.02.23. |
26 |
012 |
Gimnáziumi sportosztály |
Iskolarendszerű, érettségi |
4 év |
8 osztály, fizikai sportképességi felvételi, sportorvosi vizsgálat |
2021.02.19. |
26 |
013 |
angol nyelvi előkészítő évfolyam |
Iskolarendszerű, érettségi |
5 év |
8 osztály |
2021.02.19. |
26 |
II. Technikumi képzés |
||||||
014 |
Gépészet ágazat: gépgyártás-technológiai technikus |
Iskolarendszerű, érettségi, technikusi oklevél |
5 év |
8 osztály |
2021.02.19. |
32 |
015 |
Specializált gép- és járműgyártás: mechatronikai technikus |
Iskolarendszerű, érettségi, technikusi oklevél |
5 év |
8 osztály |
2021.02.19. |
32 |
016 |
Informatika és távközlés ágazat: informatikai rendszer- és alkalmazás üzemeltető technikus |
Iskolarendszerű, érettségi, technikusi oklevél |
5 év |
8 osztály |
2021.02.19. |
32 |
017 |
Közlekedés és szállítmányozás ágazat: logisztikai technikus |
Iskolarendszerű, érettségi, technikusi oklevél |
5 év |
8 osztály |
2021.02.19. |
32 |
018 |
Gazdálkodás és menedzsment ágazat: pénzügyi-számviteli ügyintéző |
Iskolarendszerű, érettségi, technikusi oklevél |
5 év |
8 osztály |
2021.02.19. |
32 |
III. Szakképző iskola |
||||||
020 |
Gépészet ágazat: Gépi és CNC forgácsoló |
Iskolarendszerű, szakma azonosító: 4 0715 10 07 |
3 év |
8 osztály |
2021.02.19. |
32 |
Felvételi:
A felvételi eljárás során felvételi vizsgát nem tartunk. Az elbírálás alapja az egészségügyi alkalmasság és a jó tanulmányi eredmény. A hozott pontszám megállapítása a gimnáziumban, a szakgimnáziumban és a szakközépiskolában a 7. osztályban tanév végén és a 8. osztályban félévkor kapott jegyek alapján történik a következő tantárgyak figyelembe vételével: magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv, informatika. A gimnáziumi sportosztály esetében az informatika tantárgy helyett a testnevelés számít be a pontszámba, illetve ide szükséges a fizikai sportképességi felvételi és a sportorvosi vizsgálat.
A nyelvi előkészítő osztályban nem szükséges az angol nyelv előzetes ismerete, de ide a jeles és jó rendű tanulmányi eredmények alapján lehet csak bekerülni, hogy a komoly követelményeket képesek legyenek teljesíteni a diákok.
Gimnáziumi osztályainkat alacsonyabb létszámmal indítjuk, hogy a lehetőséget teremtsünk a hatékonyabb csoportbontásos és differenciált oktatási formák alkalmazására.
Iskolánk:
Intézményünk Ajka város központjában helyezkedik el, tömegközlekedési eszközökkel jól megközelíthető. Korszerű eszközökkel felszerelt tantermeink (5 számítástechnikai terem, interaktív táblák, szaktantermek) elősegítik az ismeretek átadásának minél jobb lehetőségét.
Az iskolával egybeépült 50 fős kollégiumban lányoknak és fiúknak is tudunk elhelyezést biztosítani az intézményegység épületében, ingyenesen.
Az újonnan beiratkozó diákjaink a mindennapos testnevelés keretében számos sportág közül választhatnak órai foglalkozást: labdarúgás, kosárlabda, röplabda, aerobik, szertorna, stb.
Iskolánk részt vesz az Európai Parlament Nagyköveti Iskolája programban. Öt külföldi iskolával lebonyolítunk egy Erasmus+ projektet. Angliában és Strasbourgban tanulmányi kiránduláson vehetnek részt diákjaink. Az Euroexam vizsgaközpont szakmai partnere vagyunk.
Nagy érdeklődés mellett zajlanak a Bánki-nap programjai, a BÁN-KI-MIT-TUD, a Bánki idegen nyelvi verseny, az Európa nap, és még számos verseny és vetélkedő.
Első nyílt napunkon 2022. október 13-án 16 órától az iskola vezetősége a szülőknek részletes bemutatást tart a különböző képzésekről. A második nyílt napunkon 2022. november 17-én 10 órától az érdeklődő tanulók és szüleik bemutató jelleggű órákat tekinthetnek meg. Harmadik nyílt napunkat pedig 2022. december 08-án 16 órától tartjuk. Pályaválasztási rendezvényeinken tisztelettel várunk mindenkit, aki iskolánk és az itt folyó oktatás iránt érdeklődik. További részletekért kérjük, hogy honlapunkon vagy az iskola facebook-oldalán tájékozódjanak.